Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FACE-GONDOLAT

2012.08.01

A Facebook témán napokig törtem a fejemet. Két kérdéssel fordultatok hozzám. Az egyik az ál Facebook-al kapcsolatos; a másik pedig a Facebook kapcsolatok előnyeiről és hátrányairól kértétek, hogy írjak.

camouflage.jpg

A blogom  miatt nekem is ál Facebookom van- és nem akartam „haza bészélni”, részre hajló lenni. Amióta fent vagyok a Face-en, bizony sokszor megbotránkoztam és felingereltem magamat, amikor valakinek kitalált neve és profilképe volt. Bizony bele-bele kémkedtem az illetők oldalára, fotóiba, stb…: csak azért, hogy rájöjjek MIÉRT (?!) van azilletőnek ál Facebook-ja. Akadtak, akik bizony csupa értelmetlen dologra használták, pl.: csak játszottak (mert egyéb dologra nem bukkantam a tevékenységeiknél). Találtam olyan illetőt, vagy túl fiatal vagy túl öreg volt és ezen okok miatt bújt álca mögé. Ismerek oylat is, aki „családi okok” miatt kénytelen ilyen Facebook-it létrehozni. Ez a fiatal sok-sok tiltást, fegyelmezést kap, ezért fordult ehhez a praktikához: hogy barátaival tarthassa a kapcsolatot. Éppen ezen illetőnek akadt egy idős úr „ismerőse” aki MINDENKIT jelölget: így férkőzve fiatal lányok csoportjaiba és helytelen, illetlen leveleket írogat nekik…
pic48101.jpg A Facebook szolgáltatás: DEMOKRATIKUS szolgáltatás. Ezt kellett megállapítanom, minden jó és rossz tulajdonságával, lehetőségével együtt. Mert bárki használhatja (még kis korúak is: személyi adatoknak nem néznek utána, hogy valós-e). Korlátozások tehát nincsenek. Illetve vannak, csak senki nem jár hivatalosan utána, így nem vonható senki felelősségre. Kevesen tudják csak azt, hogy a személy bizony korlátozhatja saját Facebook-tevékenységét a nyilvánosság, reklámok, stb… elől! Aki nem állítja be- bizony adataival, tevékenységeivel hozzájárul a Facebook szolgáltató reklám céljaihoz. Itt a szólásszabadságot sem korlátozzák, sem pedig a vallási, vagy faji-nemzetiségi hovatartozást… Viszont bizonyos „gonosz” emberek mindezzel vissza is élnek. A mi nap láttam, amikor egy ismerősöm kirakott egy „eltűnt fiatal” fotóját, az alatt egy telefonszámmal. Egy olyan közösségi oldalról osztotta meg, amely nem éppen a „szeretet-szolgáltatásairól” hírneves. Ismerősöm jó szándékúan megosztotta, hogy megláthassa a nagyvilág: hátha valaki infót tud adni. Mellékesen jegyzem meg, hogy egy mobil számot adtak meg a fotó mellé (általában a mobilszolgáltatóknál hét számjegy szerepelàhát itt nem annyi szerepelt, pedig magyar volt). Ezek az apró dolgok miért nem szúrnak szemet?! Lehet, hogy ezt a lányt egy ex-barát, ex-barátnő éppen ezen az úton-módon szerette volna lejáratni- vagy nyomára akadni egy barátság (kapcsolat) lezárása után…?! Ki tudja. Minden esetre, ha valóban eltűnt személyt osztok meg én utána járok az adatoknak: ki keresi és miért, telefon, lakcím, Facebook elérhetőség meg van általában adva és a neten utána nézni gyerek játék mind ezeknek. És most nem írom le a nagyon-nagyon negatív élményeimet. Jöjjön inkább egy pozitív példa. Az én saját ál Facebook-omnak bár  nincsen sok ismerőse- de pár emberrel írogatunk egymásnak. Gondolat- vélemény- cserék ezek. Nem „ismerkedés” hanem tapasztalatok szerzése mind két fél részéről. Ilyenkor lehetek önmagam és nem Titkosíró!
kapcsolat.gif Így jött létre egy olyan eszmecsere futtatás sorozat,amely nagyon-nagyon hasznos nekem is és a másik félnek is, meg tágítja látókörünket, gondolatkörünket. Segít elfogadni a másikat, megérteni őt, ha szükség adódik rá segíteni.
Nagyon sokan a Face-en élik életüket a külvilágtól elzárva, ami nem tesz jót sem testi, sem lelki, sem szellemi életüknek. Aki olvassa most soraimat- gondolkozzon el, hogy hogyan és miért jutott erre az oldalra. Az ember társas lény- ne legyünk önzőek. Próbáljuk ki azt, hogy ne magunkra gondoljunk mindig, hanem másokra is. Próbáljuk ki azt, hogy milyen jó adni. Mit? Azt amire mindannyian várunk. Őszinteséget, szeretetet, odafigyelést. Ne feledjük: sokan kisebbrendűségből, félelemből vannak fent álface-en. Vagy azért, mert magányosak és nem mernek nyitni a külvilág felé. Próbáljuk megtalálni őket és legyünk segítségükre! De azért MINDIG legyünk óvatosak! „Mert az ördög nem alszik!” Soha ne adjuk meg lakáscímünket, adatainkat…még hosszú és sok levélváltás után sem. Főleg nem ti: fiatal lányok, fiúk, akik azt hiszitek, hogy a NAGY Ő talált rátok a neten keresztül! Ne higgyétek azt, hogy az „amerikai álom” a neten létezik- tévedésbe ne essetek! Szeretni csak azt és úgy lehet, akit személyesen és hosszú idő óta ismersz minden jó és rossz tulajdonságával együtt.
Tudom, nem ilyen gondolatokat vártatok tőlem. De nektek kell eldöntenetek személyesen, hogy kinek mi a jó és rossz a Facebook-on és az álfacebook-on.

 

princess-belle-beast.jpg



















Üdv. : Titkosíró